Menü Kosár

SEVENTYONE PERCENT

Szörfösök által megálmodva, Mindenkinek!

A szörf nem csak egy sport, ez egy életstílus! Ha közvetlenül a természettel és annak erejével kell megküzdeni, akkor az első, amire gondolni kell, az a védelem. Azonban elkerülhetetlen, hogy ne csak magunkra gondoljunk, ugyanis magunk védelme mellett nem feledkezhetünk meg a környezetünk védelméről sem!

A Föld 70%-a víz. A testünk 70%-a víz. A márka a bevételének 1%-át pedig a Visin du Monde nevű alapítványnak adományozza.

A márka alapértékei között a pozitív energia, a felelős és helyes cselekedetek állnak.

A fényvédő és bőrápoló termékvonalát úgy alkották meg, hogy a szörfös közösséget tartották szem előtt. Ők mindannyian szuper előrelátóak, kreatívak és mélységesen tisztelik a természetet.

A márka születése

2009-ben két szörfös barát a szenvedélyét a márka megszületésébe fektette. Teljesen a maguk képére szerették volna formálni saját kozmetikumaikat: a termékek Franciaországban készülnek, kifejezetten a szörfösök igényeit és a környezetük tiszteletét tartották szem előtt. Egy teljesen új szemléletet alakítottak ki a fényvédő kozmetikumok piacán. Mindenekelőtt a hatékonyságra és az ökológiai felelősségre összpontosítottak, ugyanakkor nem tesznek felesleges marketing ígéreteket!

A természettel harmóniában, az ökológia és emberi értékekkel összhangban, folyamatos fejlődés mellett dolgoznak a termékeken.

A gyártók általában tisztában vannak azzal, hogy tökéletes termék nem létezik, amely mindenki számára megfelelne! De a Seventy One Percent fiúk minden nap azon dolgoznak, hogy a legújabb technológiákkal a lehető legetikusabb módon, betartva saját elveiket, mindenki számára átlátható módon kínáljanak hatékony kozmetikumokat.

Nincs "félelem marketing"!

A termékfejlesztések fő jelszavai; védelem és hidratálás. Üres ígéretek nélkül, folyamatosan tanulva dolgoznak azon, hogy ne a veszélyeket és félelmeket kihasználva kínáljanak biztonságos termékeket az egész család számára.

A formulák nem csak feketelisták!

Egy termék összetételét nem lehet elemeire szedve vizsgálni! Mindennek megvan a maga funkciója és ezt egészében kell nézni, hogy ténylegesen értékelni lehessen! Minden termékük és minden állításuk megfelelnek független toxikológusok által végzett in vitro/in vivo vizsgálatoknak, a fényvédelmi indextől a vízállóságig.

Minden termékük 80-100% természetes. Azzal is tisztában vannak, hogy a 100% természetes és bio minősítésű termékek nem mindenkinek működnek jól. A Seventy One Percent azt a megközelítést választotta, hogy mindig a természetes eredetű összetevőket és hatóanyagokat részesítik előnyben, de a szintetikus alternatívákat sem hagyják figyelmen kívül, ha azok biztonságosak és valódi előnyt jelentenek, illetve nem kell kompromisszumokat kötniük.

A fényszűrők kiválasztásánál az ásványi szűrők (nem-nano cink- és titánium-oxid) játszanak főszerepet, de nem zárják ki a ma „tisztának” titulált kémiai (organikus), az ún. új generációs szűrőket sem, melyek a termék védelmi hatásfokát erősítik vagy jobban illenek a termék funkciójához (pl. hajápolás). Természetesen az elővigyázatosság elvén maradva nem használnak olyan kémiai szűrőket, mint a octocrylene, homosalate és benzophenone.

A csomagolás tekintetében is a helyes utat választották, hiszen újrahasznosítható anyagokat használnak fel. A tubusok részben PCR műanyagokból, újrahasznosított tejes flakonokból készülnek. A felesleges csomagolások 80%-át megszüntették, így soha nem készítenek egyszer használatos termékmintákat sem.

Ultra-védelmező, kreatív, mégis környezetbarát választéka a fényvédőknek, arcra és testre egyaránt; organikus összetevők, ásványi és SPF50+ szűrők, változatos kiszerelésben, hogy mindenki megtalálhassa az igényeinek megfelelő fényvédelmet egész évben.


Akció Új

Szeretnél egy 500 Ft-os utalványt ajándékba?

500 Ft ajándéktualvány

Add meg a nevedet és az e-mail címedet és már küldjük is az utalványt!

Iratkozz fel most, és megajándékozunk egy 500 Ft értékű ajándékutalvánnyal, melyet bármely teljesárú termékünkre beválthatsz minimum 8.000,-Ft rendelés esetén a következő 3 napban! Más akcióval nem vonható össze!

Legyél a barátunk

Szűrők

© Naturalskin - Minden jog fenntartva!

Regisztráció

Már regisztráltál?

Bejelentkezés

Elfelejtetted a jelszavadat? Ide kattintva kérhetsz újat.

Elfelejtetted a jelszavadat?

Kérlek, add meg az email címedet, amivel regisztráltál, és elküldjük a további teendőket az új jelszó létrehozásához.